[ENGLISH]



Megosztom

2010. június 26. szombat Jane Austen: Büszkeség és balítélet

romantikus vígjáték

Városmajori Szabadtéri Színpad 20.00 óra


Fordította: Szenczi Miklós

A nő helye, funkciója, szerepe az európai társadalmakban, régi, kipróbált vagy éppen alakuló, formálódó demokráciákban mára fontosabb kérdéseket vet fel, mint akár megírása idején. A Bennet család eladósorba került öt lányának férjfogási és beilleszkedési története is fontos közlendőivel keltheti fel a mai néző érdeklődését. Szerelmes barát, kártyabolond katonatiszt, kétszínű lelkész, intrikáló idős grófnő vagy leszerelt ezredes is található közöttük. A lányok körül a korabeli és a mindenkori társadalom jellegzetes alakjai nyüzsögnek, a cselekmény pedig az angol középosztály sétálós, vidéki birtokán zajlik, romantikus kalandokkal és felfokozott érzelmekkel. Az előadás épp ezt az utat, az élet fontos állomásait hivatott bemutatni, és e történet esendő kisszerűséggel, olykor pedig felemelő emberséggel megvert résztvevőit.


Színpadra alkalmazta: Deres Péter
Mr. Bennet, birtokos:     MERTZ TIBOR
Mrs. Bennet, a felesége:     EGRI MÁRTA
lányaik:
Jane:     ÉRSEK OBÁDOVICS MERCÉDESZ
Elizabeth:     KÉRI KITTY
Lydia:     SALLAI NÓRA
Kitty:     SIPOS ESZTER ANNA
Mary:     CSÁSZÁR RÉKA
Lady Catherina de Bourgh, Darcy nagynénje:     VENCZEL VERA
Fitzwilliam Darcy,  fiatal  arisztokra:     OBERFRANK PÁL
Charles Bingley, a barátja:     SZIRTES BALÁZS
Miss Bingley/Miss Ann de Bourgh:     VERTIG TÍMEA
William Collins, tiszteletes:     HÁDA JÁNOS
Sir Lukas, ezredes:     NÉMETH GÉBOR
Charlotte Lukas, a lánya:     HÁBERMANN LIVIA
George Wickham, katonatiszt:     VARGA BÁLINT


Díszlet-jelmez: Daróczi Sándor
Koreográfus: Bodor Johanna, Szelőczei Dóra
Díszlet kivitelezés: Major Attila, Bíró Tamás
Fény: Lénárt Gábor
Rendező asszisztens. Lázár Zoltán
Scenika, produkciós asszisztens: Ridzi Gábor

Rendező: KARINTHY MÁRTON

Jegyárak: 2.300Ft, 2.800Ft, 3.500Ft

 






OLVASSA FRISS HÍREINKET
BORJOUR A VÍZTORONYBAN

Május 17-én, csütörtökön Borjour Mini elnevezésű, Víztorony-látogatás...

A Víztorony kilátó és kiállítás megnyitása után újabb meglepetésre készül a Szabad Tér Színház

Május végén indul és a 2012-es nyári szezonban már a Margitszigeti Szabad...

MAGYAR HÍRLAP-JÁTÉK JEGYEKÉRT

Játsszon velünk a Magyar Hírlap Online-on 4 hónapon keresztül, és nyerjen ...

BUDAPEST RÉGI-ÚJ ATTRAKCIÓJA

Megnyílt a Margitszigeti Víztorony kilátó és kiállítás a Szabadtéri Sz...


PROGRAMNAPTÁR
« Május 2012 »
H K Sz Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      














Bagó Bertalan Balogh László Bartus Gyula Benedekffy Katalin Berkes Gabriella Bori Tamás Bánfalvy Ágnes Bán Teodóra Básti Juli Báthory Erzsébet Békeffy Szenes Fényes: Szerencsés flótás Bóbis László Cserhalmi György Csomós Lajos Czitor Attila Dajka Krisztián Dumas Szomor Pozsgai: Monte Cristo grófja Dés Bereményi Feke Pál fekete komédia Frolov Ákos Férfi és Nő Gerner Csaba Gubik Petra Gulyás Attila Gyenes Béla Gábor Anita Hernyák György Ifj Kucsera Géza Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical Jazzy Tower koncert Juhász Katalin Jászberényi Gábor Kardos Norbert Karinthy Márton Katkó Ferenc Kerekes Judit Kiss Kata Kolti Helga komédia koncert koncert show kortárs operett Kulka János Kutik Rezső Kékkői Zalán Körtvélyessy Zsolt Lapis Erika Litauszki Enikő Szandra Lőrincz Levente Madarász János Magyar Ferenc Makranczi Zalán Miklós Tibor Miller Zoltán Moliére: A mizantróp (Le Misanthrope) Zene QUIMBY musical musical opera Müller Júlia Perjés János Pesitz Mónika pop musical Pálfi Ervin, Pataki Gyűrű és Jászaidíjas Ralbovszki Csaba Rományi Nóra Rékasi Károly Serbán Attila Seregi Zoltán Studniczky László Szabó J Viktor Szabó Magda: Abigél Szabó Ádám Szemenyei János Szendy Szilvi Szente Károly Szikora János Szinetár Dóra Szomor György Széplaky Géza színmű Szóke Pál Szőke Attila Sőke Norbert Tatár Bianka The Blues Brothers Tóth Vera Török Tünde Judit Udvaros Dorottya Varga Gábor Vastag Tamás Vasvári Csaba Vesztergombi Anikó Vicei Natália Vámpír asszony vámpírmusical Warren Adler: A Rózsák háborúja zenés színmű zorba Zöld Csaba Érinthetetlenek