[ENGLISH]



Megosztom

2010. augusztus 1. vasárnap Sam Bobrich-Julien Stein: Csókol anyád!


Városmajori Szabadtéri Színpad 20.00 óra
Az Orlai Produkciós Iroda előadásában


Adott egy anya, aki a maga keresetlen módján pillanatok alatt képes az őrületbe kergetni az ő kicsi fiát. „Kicsi” fia egyébként felnőtt, sőt, elvált ember – méghozzá a mama tevékeny közbenjárása miatt lett elvált. Mert hisz milyen csodálatos, ha a drága mama úgy oldja meg a feszültségeket menyével, hogy lefizeti, csak tűnjön el a színről. Sheldon Levine összeomlik, de annyi életösztön még maradt benne, hogy elmeneküljön az ország túlsó végébe, nehogy a drága mama megint „megoldjon valamit”. Téma lezárva, új lapot kell kezdeni. De ez persze túl egyszerű lenne, a mama ugyanis nem tágít. Először az Eltűnt Személyek Hivatala jelentkezik, aztán ő maga – nincs tehát más megoldás: Sheldonnak megint menekülnie kell. Bárhová, csak el a mamától. A szerzőpáros/házaspár kiterjedt levelezés formájában bontja ki anya és fia komikusan egymásra utalt és egymástól elszakadni vágyó viszonyát: mindketten elképesztő utazásokra indulnak, megjelennek a tibeti szerzetesek, a túlvilággal kommunikáló Mester, a tévés talkshow világa és maga Elvis Presley is. Minden túlzó, felfokozott, és az amerikai tömegkultúra bizarr paródiája. És közben megismerünk két végletes, humoros és nagyon meghökkentő figurát, akikre mélységesen illik a mondás: ha nem létezne, ki kellene találni.

Fordította: Zöldi Gergely


Mrs. Levine    Vári Éva
Sheldon    Nagy Ervin

Jelmez: Cselényi Nóra
Koreográfus: Dékány Edit
Grafika: Szöllősi Géza
Producer: Orlai Tibor


Rendező: ZNAMENÁK ISTVÁN

Jegyárak: 2.300Ft, 2.800Ft, 3.500Ft


 






OLVASSA FRISS HÍREINKET
BORJOUR A VÍZTORONYBAN

Május 17-én, csütörtökön Borjour Mini elnevezésű, Víztorony-látogatás...

A Víztorony kilátó és kiállítás megnyitása után újabb meglepetésre készül a Szabad Tér Színház

Május végén indul és a 2012-es nyári szezonban már a Margitszigeti Szabad...

MAGYAR HÍRLAP-JÁTÉK JEGYEKÉRT

Játsszon velünk a Magyar Hírlap Online-on 4 hónapon keresztül, és nyerjen ...

BUDAPEST RÉGI-ÚJ ATTRAKCIÓJA

Megnyílt a Margitszigeti Víztorony kilátó és kiállítás a Szabadtéri Sz...


PROGRAMNAPTÁR
« Május 2012 »
H K Sz Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      














Bagó Bertalan Balogh László Bartus Gyula Benedekffy Katalin Berkes Gabriella Bori Tamás Bánfalvy Ágnes Bán Teodóra Básti Juli Báthory Erzsébet Békeffy Szenes Fényes: Szerencsés flótás Bóbis László Cserhalmi György Csomós Lajos Czitor Attila Dajka Krisztián Dumas Szomor Pozsgai: Monte Cristo grófja Dés Bereményi Feke Pál fekete komédia Frolov Ákos Férfi és Nő Gerner Csaba Gubik Petra Gulyás Attila Gyenes Béla Gábor Anita Hernyák György Ifj Kucsera Géza Jake Perrine: VAMP, a vámpírmusical Jazzy Tower koncert Juhász Katalin Jászberényi Gábor Kardos Norbert Karinthy Márton Katkó Ferenc Kerekes Judit Kiss Kata Kolti Helga komédia koncert koncert show kortárs operett Kulka János Kutik Rezső Kékkői Zalán Körtvélyessy Zsolt Lapis Erika Litauszki Enikő Szandra Lőrincz Levente Madarász János Magyar Ferenc Makranczi Zalán Miklós Tibor Miller Zoltán Moliére: A mizantróp (Le Misanthrope) Zene QUIMBY musical musical opera Müller Júlia Perjés János Pesitz Mónika pop musical Pálfi Ervin, Pataki Gyűrű és Jászaidíjas Ralbovszki Csaba Rományi Nóra Rékasi Károly Serbán Attila Seregi Zoltán Studniczky László Szabó J Viktor Szabó Magda: Abigél Szabó Ádám Szemenyei János Szendy Szilvi Szente Károly Szikora János Szinetár Dóra Szomor György Széplaky Géza színmű Szóke Pál Szőke Attila Sőke Norbert Tatár Bianka The Blues Brothers Tóth Vera Török Tünde Judit Udvaros Dorottya Varga Gábor Vastag Tamás Vasvári Csaba Vesztergombi Anikó Vicei Natália Vámpír asszony vámpírmusical Warren Adler: A Rózsák háborúja zenés színmű zorba Zöld Csaba Érinthetetlenek