A gitár és a lant közreműködik: Lorenz Dávid gitárművész
60 perc, 5-től 10 éves korig
Lukácsházi Győző több évtizede vezeti óriási népszerűségnek örvendő ismeretterjesztő sorozatát gyermekeknek, a mára már fogalommá vált Bonbon Matinét. Generációk nőttek fel a játékos komolyzenei programokon, amelyek ismerősek lehetnek a tévéből és a rádióból is. Az eredetileg tuba-művész végzettségű Lukácsházi egy-egy énekest, szólóhangszerest hív meg az előadásokra, ahol az adott hangszer vagy egy zenei téma kapcsán a gyerekek nem pusztán előadást nézhetnek, hanem interaktívan bekapcsolódhatnak a játékba és a zenélésbe is.
Mi is a célja a Bonbon Matinéknak?
Nos, hogy elsajátítsuk a színházba- és koncertterembe járás legelemibb szabályait. Játsszunk és tanuljunk, miközben kitűnő előadók segítenek bennünket abban, hogy bejussunk a hangszerek és a zene csodálatos birodalmába, megismerjük a legnagyobb zeneszerzőket, leghíresebb műveiket! A tubáról kiderülhet, hogy nem nagytrombita, a bőgőről az, hogy inkább kacagni tud, mint sírni, a hárfa nem virágzik tavasszal, az ütőhangszeresek, pedig nagyon békés emberek! Ráadásul a sok „tudomány” mellé még ajándék is kerül annak a gyereknek, aki ügyesen válaszol a kérdéseimre! Aki eljön a Bonbon Matinékra, sok szép élménnyel lesz gazdagabb!
Élt egyszer egy furcsa nevű varázsló, úgy hívták: Próbáldky.
Ha egy főtérre, vagy piactérre vetette a jószerencse, kiáltozni kezdett: „Tessék, csak tessék! Művészetemet csodálta már a távoli Csokisztán és Blablakán pasája is! Kardot nyelek, tüzet hányok! A cilinderemből meg bármikor elővarázsolok két híres nyulat: Bob és Bobek urat!”
Ám egy szeleburdi napon a két híres nyúl kezébe került a varázspálca...
Tartsatok velünk félresikerült madáretetőt építeni és bankrablót fogni...
A Banyamesék három kisebb, humoros mesét foglal magába, ebből kettő székely és egy orosz eredetű: A pletykás asszony, A három leány és a Répamese. A meséket bábok segítségével adják elő a színészek. Nem használnak paravánt, hanem ők is láthatók, így mimikájukkal válik színesebbé az előadás. A bábok segítségével a gyerekeket is bevonják a játékba.
Rendezte: Tóth Géza
Előadják: a Karaván Művészeti Alapítvány színészei
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregapó. Ültetett egy répát, nevelgette, biztatgatta, legyen édes, nőjön minél nagyobbra. Meg is nőtt a répa, édes is lett – ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta, tépte, ráncigálta, de hiába, a répa csak nem mozdult. Hívta az anyókát, együtt huzdigálták a répát, de az csak nem mozdult. Hívták az unokát, hívták a kiskutyát, a macskát, de mindhiába. Aztán hívták az egérkét, s együtt húzták-vonták, cibálták mind a répát, mire engedett az óriás gyökér s kifordult a földből.”
A Karaván Művészeti Alapítvány 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy tandíjmentes színészképző stúdiót működtessen elsősorban tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, akiknek egy fizetős színitanoda költségei túl megterhelőek lennének. Az eltelt évek során a színészképző stúdió működése mellett létrejött gyermek- és ifjúsági színtársulatuk, majd 2009-ben nemzetiségi és etnikai kisebbségi színházi besorolást kaptak.
Működésünkben a romák és nem romák közös tevékenysége nagy hangsúlyt kap. A társulatban a stúdiósok és profi színészek együtt játszanak, munkájukat számos díjjal jutalmazták.
egyszemélyes bábjáték kicsiknek és nagyoknak, 4 éves kortól
50 perc
A Királynők Kertjének közepén áll egy csodálatos harang, amely csak akkor szólal meg, ha a Királynőnek leánygyermeke születik. A lusta harangemberkék átokkal sújtják Százszorszép Bóbiska hercegnőt, mert a születését ünneplő harangszó felverte őket százéves álmukból. Vajon sikerül-e Bóbiskának megtörni az átok erejét és elnyerni a boldogságot?
Rendezte: Bartal Kiss Rita
Tervezte: Mátravölgyi Ákos
Dramaturg: Szász Ilona
Zene: Nagy Szabolcs
Jelmez: Fekete Dóra
Játssza: Majoros Ági
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.