Az együttes majd ezer év dallamait szólaltatja meg európai és hazai leírások, kották alapján, korabeli hangszereken. Játszanak egyházi dallamokat, trubadúr énekeket, tánczenéket és a magyar énekmondók repertoárjából. Hangszereik: a tekerőlant, a lantfélék egy-egy darabja és sokféle fúvós hangszer. A műsor részeként költeményeket, tréfás dalokat is hallhatunk.
A Mare Temporis főként a reneszánsz kor történelmi hagyományait ápolja és terjeszti oktató, szórakoztató jelleggel. Ezúttal udvarhölgyképzővel és újra apródoskolával várják a kicsiket és szüleiket.
A 2000-ben alakult régizene együttes a középkori, a reneszánsz és a kora barokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zene széles körben történő megismertetését tűzte maga elé célul.
A kecskebőr és gazdája, a dudás, valamint a világhírű Apró Színház bemutatja a félelmetes és legyőzhetetlen, bűzös szájú sárkányt. A gyerekek együtt drukkolhatnak a királylánynak, hogy sikerüljön megszabadulni a hatalmas veszedelemtől. Az előadást élőzenés táncház zárja.
Az együttes majd ezer év dallamait szólaltatja meg európai és hazai leírások, kották alapján, korabeli hangszereken. Játszanak egyházi dallamokat, trubadúr énekeket, tánczenéket és a magyar énekmondók repertoárjából. Hangszereik: a tekerőlant, a lantfélék egy-egy darabja és sokféle fúvós hangszer. A műsor részeként költeményeket, tréfás dalokat is hallhatunk.
Az Aranyalma zenekar azokat az időket idézi, amikor az emberek még értették a madarak nyelvét, érezték a napsugár ízét a szőlőfürtön, ismerték az ünnepek rendjét, együtt tudtak keseregni és vigadni, s gyógyulni a zene ereje által.Közeli és távolabbi múltunk zenei kultúráját felhasználó előadásuk a Tündérkirály lányáról, Ibolyáról és királyfi szerelméről, Rózsáról szól, a boldogság megtalálásáról – sok verssel, zenével és tánccal.
Az Arasinda török együttes 17 éve van jelen a magyar népzenei életben, fő célkitűzése szerint török népzenei feldolgozásokat játszik, és a török népzene változatosságát hivatott bemutatni eredeti hangszerekkel, illetve török nyelvű énekes előadásmóddal, melyet gyakran kiegészítenek improvizációs blokkok.
A 2000-ben alakult régizene együttes a középkori, a reneszánsz és a kora barokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zene széles körben történő megismertetését tűzte maga elé célul. Műsoraikban kiemelt fontosságot tulajdonítanak nemzeti hagyományaink és történelmi múltunk zenei emlékeinek, ezért historikus hangszereken, lehetőség szerint korhű hangszerelésben játszanak.
A Mare Temporis főként a reneszánsz kor történelmi hagyományait ápolja és terjeszti oktató, szórakoztató jelleggel. Tagjai a tánc- és fegyverbemutatók, színdarabok, mutatványos produkciók mellett fontosnak tartják, hogy a gyermekeket is megszólítsák.
Táncoltál-e, énekeltél-e már Mátyás király juhászával? Kíváncsi vagy, hogyan szerzi vissza kecskéit a tündérek segítségével és miként őrzi meg Mátyás király bizalmát?
Tudod-e hányféle hangszer születik egy pásztorfiú kezében, és hányféleképpen tudja őket jókedvében megszólaltatni?
Vidám hangulatban kezdődtek el a héten a Hal négyesben előadás olvasópróbái a Pinceszínházban. Bemutató: augusztus 13-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon.…