Molnár Ferenc:
A Pál utcai fiúk
ifjúsági előadás
A színpadi változatot írta: Deres Péter
2012. június 19. (kedd) 20 óra
Városmajori Szabadtéri Színpad
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása.
A Molnár Ferenc klasszikusa alapján készült darabot a számos díjnyertes ifjúsági előadás rendezője, Vidovszky György állította színpadra. Szándéka: a fiatal, tehetséges srácokkal megmutatni és átélhetővé teni a velük főleg egykorú közönség számára a Pál utcai fiúk gyönyörű és sokrétű történetét. Bemutatni a gyermekkor szabadságát, amikor a felnőttek világa még csak mulatságos mintaként szolgál a játékhoz. A gyermekkor elmúlását, amely Nemecsek halálával váratlanul és feldolgozhatatlanul érkezik el. A barátság, becsület és hősisség – csupa kisbetűvel! – még létező és nem hangzatos értékeit. És nem utolsó sorban a grundot.
Hogy ez mennyire gyerekjáték és mennyire felnőtt játék, döntse el ki-ki maga. Aki gyerek, ha nem is fogalmazza meg, pontosan érzi, miről szól ez a történet. S aki felnőtt már? Talán emlékszik még arra, amikor először hallott a gitt-egyletről. Talán neki is megvolt a maga grundja: az, amiért harcolt. De tudja-e még, miért harcol manapság? Látja-e, hogy hogyan vesznek el fokozatosan az illúziók? Van-e esély arra, hogy felnőjünk Nemecsek tetteihez, vagy átéljük azokat a gondokat, amelyek Boka arcát olykor komollyá teszik? És magunkban csak, hogy senki ne hallja, már felnőtt hangon mondhassuk, ne félj, Nemecsek…
Szereposztás:
Törökmézárus: Takács Géza
Janó: Hunyadkürti György
Rácz tanár úr: Gyuricza István
Nemecsek anyja: Kovács Zsuzsanna
Nemecsek apja: Sarkadi Kiss János
Csetneky úr: Tóth Géza
Geréb anyja: Lestyán Luca
Hegedűs: Bence Balázs
Orvos: Horváth Szabolcs e.h.
Pál utcaiak:
Nemecsek: Merk Bálint
Boka: Béli Ádám e.h.
Csónakos: Sipos György e.h.
Geréb: Varga Norbert e.h.
Weisz: György Zoltán Dávid e.h.
Kolnay: Fábián Péter e.h.
Barabás: Rácz Márkó
Csele: Deák Péter e.h.
Richter: Benkó Bence e.h.
Vörösingesek:
Áts Feri: Mohácsi Norbert e.h.
Szebenics: Rózsa Krisztián e.h.
Nagy Pásztor: Jerger Balázs e.h.
Kis Pásztor: Nagy Balázs
Altman: Lukács Gábor
Berei: Vasas Mátyás
Szalay: Cserős Péter
Wendauer: Fröhlich Kristóf
Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Zene: Faragó Béla
Mozgás-rendező: Gyevi-Bíró Eszter
Dramaturg: Deres Péter
Világításterv: Memlaur Imre
Segédrendező: Hatvani Mónika
Ügyelő: Salamon Bernadett
Súgó: Kirsch Veronika
Köszönet az újonnan jött versekért Váradi R. Szabolcsnak!
Rendező: Vidovszky György
GALÉRIA – Fotó: Memlaur Imre
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
Írások, interjúk a szereplőkkel, a rendezővel:
http://csiky.hu/eloadas/eloadas/A_Pal_utcai_fiuk/page/irasok
Videó ajánlók:
http://kaposvarnettv.hu/2012/01/30/van-a-kinder-tojasban-uveggolyo/
http://kapos.hu/videok/kapospont_net_video/2012-01-29/grund_a_szinhazban.html
„Van miért harcolni, s az nem is feltétlenül egy grund: a grund csupán egy üres telek – Cziegler Balázs félkörben emelkedően határolt, forogni képes, lejtős színpadi tere határozottan üres –, azt a színészek – a Pál utcaiak és a vörösingesek – töltik meg tartalommal. Ez a telek persze az origó, minden ehhez képest fogalmazódik (…). De nem kizárólag ez a játék tere: az egész színház az. A Pál utcai fiúk ugyanis kifordított vásári komédiává válik Vidovszky György rendező értelmezésében. De ennek a vásári komédiának tétje van, ez nagyon is komoly.” (Ugrai István, 7ora7.hu, a teljes cikk itt olvasható)
Jegyvásárlásával Ön is hozzájárul az akcióhoz. Közvetlen segítségre további téglajegyek vásárlásával is lehetőség van: http://www.csiky.hu/Teglajegy
















