Moliére:

A mizantróp (Le Misanthrope)

Quimby / Kiss Tibor dalainak felhasználásával

zenés színmű

2012. augusztus 24. (péntek) 20 óra

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának előadása.

Budapesti bemutató!

1666 – 2012
Lully – Quimby
Moliére – Molnár
Fekete – fehér
És a romokon ülve már csak röhögünk…

Szereposztás:

Fordította: Petri György
Dramaturg: Perczel Enikő
Díszlet, jelmez: Árva Nóra
Asszisztens, súgó: Kalányos Tamás, Farsang Kitti
A rendező munkatársa: Mohácsi Nóra

Rendező: Bori Tamás

GALÉRIA – Próbafotók

• Kattintson a nagyobb képhez! Kattintson a nagyobb képhez!
• Kattintson a nagyobb képhez! Kattintson a nagyobb képhez!
•  

1666 (mert ekkor íródott) – 2012 (mert ekkor játsszuk)
Lully (mert ő volt Molière állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)
Molière (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)
Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)
És a romokon ülve már csak röhögünk… (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)

Egy kis Quimby:
http://www.youtube.com/watch?v=d2Jm44Bo200

„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Molière remekművére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatodfeles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű… Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből” alakul át az „életünk körhintájává”. Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos.
Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal” bástyázzunk körül magunkat. De ezek leírva nagyon komor képet festenek.
Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervet”. Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. Tehát plakátilag maradnék a „kihagyásos” szerkesztésnél.
A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk.” (Bori Tamás, rendező)