Moliére:
A mizantróp (Le Misanthrope)
Quimby / Kiss Tibor dalainak felhasználásával
zenés színmű
2012. augusztus 24. (péntek) 20 óra
Városmajori Szabadtéri Színpad
A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának előadása.
Budapesti bemutató!
1666 – 2012
Lully – Quimby
Moliére – Molnár
Fekete – fehér
És a romokon ülve már csak röhögünk…
Szereposztás:
| Alceste, Céliméne szerelmese Céliméne, Alceste szerelmese Philinte, Alceste barátja Oronte, Céliméne szerelmese Arsinoé, Céliméne barátnője Éliante, Céliméne unokahúga Clitandre Acaste Du Bois, Tiszt Baszk, szolga Zenészek: |
Makranczi Zalán Szinetár Dóra Jászberényi Gábor Perjés János Kolti Helga / Müller Júlia Szendy Szilvi Szabó Ádám / Szabó J. Viktor Szabó J. Viktor / Szabó Ádám Széplaky Géza Kutik Rezső Szabó Ádám (harmonika), Kutik Rezső (gitár) |
Fordította: Petri György
Dramaturg: Perczel Enikő
Díszlet, jelmez: Árva Nóra
Asszisztens, súgó: Kalányos Tamás, Farsang Kitti
A rendező munkatársa: Mohácsi Nóra
Rendező: Bori Tamás
GALÉRIA – Próbafotók
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
-
Kattintson a nagyobb képhez!
Kattintson a nagyobb képhez!
1666 (mert ekkor íródott) – 2012 (mert ekkor játsszuk)
Lully (mert ő volt Molière állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)
Molière (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)
Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)
És a romokon ülve már csak röhögünk… (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)
Egy kis Quimby:
http://www.youtube.com/watch?v=d2Jm44Bo200
„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Molière remekművére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatodfeles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű… Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből” alakul át az „életünk körhintájává”. Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos.
Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal” bástyázzunk körül magunkat. De ezek leírva nagyon komor képet festenek.
Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervet”. Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. Tehát plakátilag maradnék a „kihagyásos” szerkesztésnél.
A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk.” (Bori Tamás, rendező)
















