Budapesti nyárifesztivál
Budapesti nyárifesztivál
Budapesti nyárifesztivál

2010. július 11. vasárnap Vadnai-Békeffi-Márkus: Tisztelt ház

E-mail Nyomtatás PDF



zenés vígjáték
Városmajori Szabadtéri Színpad 20.00 óra 
Karinthy Színház előadásában

Ritkán játszott zenés vígjáték egy politikus és egy kalapos kisasszony nem mindennapi szerelmi bonyodalmairól, amelyet a napi sajtó szinte lépésről-lépésre, pontosabban ölelésről-ölelésre követ, fotografál és kommentál. Halmi Vera fülig, talán kalapig szerelmes Takács képviselő úrba, aki nap mint nap úgy megy el üzletük előtt, mint aki tudomást sem vesz róla, mivel nem is tud létezéséről. Vera változtat ezen. Felszólal. De nem akárhol, hanem a Parlamentben. Így kezdődnek a bonyodalmak, melyek súlyosan veszélyeztetik Takács képviselő mentelmi jogát, illetve Halmi Verácska férfiaktól való mentességét. A problémákat csak halmizza (illetve halmozza), hogy a képviselő nem független. Nem csak politikai értelemben. A főhősnő legjobbnak látja, ha menekül. Így sétál akaratlanul a képviselő karjaiba. Vagy akarattal? Ezt már döntse el ki-ki maga. És ne higgyen annak, amit az újságban olvas! A fele sem igaz. Na jó, maximum a fele. De az aztán egészen.


Halmi Vera                 Trokán Anna
Takács képviselő         Hujber Ferenc
Szepes szerkesztő       Sághy Tamás
Vali, színésznő            Xantus Barbara
Halmi Zsuzsa              Sipos Eszter Anna
Bakonyi                    Quintus Konrád
I. Nő, Első hölgy         Madák Zsuzsa
II. Nő, Fehérné          Dévényi Ildikó
III. Nő, Másik Hölgy     Balázs Andrea
Elnök, Fehér Úr          Konrád Antal
Képviselő, János, az inas, Pincér    Tűzkő Sándor
Selmeczi úr                Németh Gábor
Kvarc, vasutas            Szrapkó Nándor
Babóczi                      Falvai András
Teremőr, Egy úr         Szabó Kristóf
Magas, vékony hölgy   Vanya Tímea


Zenei vezető: Döme Zsolt
Korrepetitor: Réti Anikó
Koreográfus: Szakál Attila
Díszlet: É. Kis Piroska
Jelmez: Fekete Mónika
Rendező asszisztens: Vanya Tímea


Művészeti vezető: KARINTHY MÁRTON
Rendező: SZURDI MIKLÓS




 

Kedves Vendégeink!
Bán Teodó
A meteorológusok szerint 2010-ben is forró, meleg nyárra számíthatunk és reményeink szerint minden este csillagfényes lesz. Bővebben >>>

Ajánló

 

2010. június 12. és 19. szombat Jókai Mór-Kocsák tibor-Miklós Tibor: Szegény gazdagok

...

 

2010. július 2. péntek Elton John – Tim Rice: AIDA

MUSICAL egy örök szerelemről

 

2010. július 3. szombat 100 Tagú Cigányzenekar 25. Jubileumi koncertje

 

2010. július 17. szombat FREDDIE MERCURY emlékkoncert – EGY BOHÉM RAPSZÓDIÁJA

A nagy sikerre való tekintettel 2010-ben is a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon!

 

2010. július 24. szombat és 30. péntek M. P. Muszorgszkij: BORISZ GODUNOV

A szláv operairodalom remeke...