Nálunk a vendég a főszereplő!A Budapesti Nyári Fesztivál a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. szervezésében a tulajdonos, azaz Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával működik és valósul meg.
Fővédnök: Tarlós István főpolgármester
Védnök: Csomós Miklós főpolgármester-helyettes
Legyen több mint színház, legyen teljes az élmény!
1. Kiemelt médiapartner: MTVA csoport, Médiaszolgáltatás - Támogató és Vagyonkezelő Alap – Közszolgálat közösen
2. Kiemelt partner: MAHART PassNave – Színházi kikötő és hajójárat
3. Média partnereink: Hír TV, Info Rádió, Juventus Rádió, Jazzy és Klasszik Rádió, Class FM, Helyi Téma, Magyar Hírlap
A Szabad Tér Színház játszóhelyei:
A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. két nagy nyári játszóhellyel rendelkezik: a Városmajori és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadokkal, a májusban megnyíló 101 éves Margitszigeti Víztorony épülettel, valamint a Városmajori Garden Étterem Színházzal.
Két ciklusos struktúra, új stratégia
Színházunk csak részben szezonális szolgáltató, hiszen az új helyszínekkel színházi profilunk bővítésével immár egész évben játszó szolgáltatóvá fejlődött.
A művészeti és kulturális tartalmú ciklusok műsorstruktúrája az eltérő adottságú játszóhelyeink szerint épül fel.
1. Nyári nagy színházainkban olyan produkciókat állítunk színpadra, melyek tartalmában és látványában a színpadok és nézőterek nagy léptékű adottságaihoz igazodnak, és amelyek különleges vonzerővel bírnak a Margitszigetre és Budapestre látogatók számára.
2. Az ősztől tavaszig tartó három évszakon átívelő kamaraszínház az intimebb közösségi helyszínhez igazodva a pódium műfajban kínál programokat: gyerek- és felnőtt előadásokat, valamint irodalmi teadélutánokat.
Élmény- és szolgáltatási lánc
Nálunk a vendég a főszereplő, ezért számos olyan kiegészítő szolgáltatást építettünk fel, melyek erősítik a Budapesti Nyári Fesztivál és a Szabad Tér Színház profilját:
1. Megnyitjuk a látogatók számára a 101 éves Margitszigeti Víztorony Kilátót és Kiállítást az ország első Visual Art kiállításával
2. A Színházi hajójáratot indítunk a margitszigeti előadások időpontjához igazodó menetrenddel, amely a leggyorsabb és legkényelmesebb módja a szigetre jutásnak. A hajók az új, saját - Szabadtéri Színpad és Víztorony - kikötőbe érkeznek majd, amellyel egy régi álmunkat sikerül valóra váltani. Az új kikötő a sziget pesti Duna ágában, a Szabadtéri Színház, a víztorony és Szent Margit-romok magasságában épül ki, ezzel is segítve a színházi előadásokra igyekvők kényelmét.
3. Irány Budapest! Aludjon Budapesten színházjeggyel!
Delic Art csomagajánlatainkban a wellness és kulturális tartalom egyenlő szerepet kapott. Partnerszállodáink: Danubius Health Spa Resort és Danubius Grand Hotel Margitsziget, a Mercure Budapest Buda és a Novotel Budapest Danube.
4. Budapesti Nyári Fesztivál Hűségkártya, amely 20 % kedvezményre jogosítja tulajdonosát
5. Mobil Jegyértékesítő Pont: a Szabad Tér Színház munkatársának, Komoretto Gábor személyes prezentációjával, házhoz szállítással és helyben történik a jegyértékesítés
6. új szolgáltatásként elfogadjuk a SZÉP Kártyát, közös cél a szolgáltatás népszerűsítése, bevezetése kulturális szolgáltatásokba. Fő kommunikációs partnerünk: MKB Bank – Szabó László üzletág vezető
Zárnak a kőszínházak, nyitnak a Szabadtéri Színházak
Szabadtéri színházaink előadásaival, programjaival, júniustól szeptemberig felváltjuk a kőszínházak színházi kínálatát. A műfajok választéka jellemzően és tudatosan valósul meg, új és integrált formában.
1. A Városmajori Szabadtéri Színpadon, amely a budai zöldövezetben fekszik, mégis nagyon könnyen megközelíthető, prózai és zenés színházi előadásokat, új bemutatókat, táncprodukciókat, komolyzenei koncerteket, szombat esténként könnyűzenei koncerteket szervezünk.
2. A Margitszigeten a nagy kiállítású és egyedi látványú és az adott helyszínre készülő produkciók: opera-, musical-, operett-, táncelőadások és nagy koncertek kapnak helyet. Törekszünk arra, hogy a Budapesti Nyári Fesztivál keretében olyan előadásokat kínáljunk, melyek csak nálunk láthatóak és amelyek az előadások köré épülő különböző szolgáltatási láncolat alkotó elemei.
Új és saját produkciók , előadások, vendégek a Városmajorban
1. Szabó Magda: Abigél
A regény adaptációjából készülő új, a Bánfalvy Ági International Stúdióval koprodukcióban készülő bemutató előadással nyitjuk a Városmajori Színpadot.
2. Warren Adler regényéből és az azonos címet viselő filmből is ismert A Rózsák háborúja, melynek magyarországi ősbemutatójára saját produkciónkként kerül sor.
3. Fiatal független társulatoknak is teret adunk: a HOPPart, a FÜGE, a Budapest Bár és a TÁP Színházzal közös produkcióként viszünk színre egy kortárs operettet Szerencsés flótás címmel, a Katona József Színház kiváló művészeinek közreműködésével.
4. A mizantróp és a Vamp musical is új bemutató, mindkettő a Spirit Színház előadásaként. Előbbinek Szinetár Dóra, utóbbinak Berkes Gabi a főszereplője.
5. Clair de Lune címmel Rákász Gergely koncertorgonista koncertbemutatója a PR-Evolution Dance Company közreműködésével kerül színre, koreográfus: Nemes Zsófia, látvány: Papp Norbert.
3. Az idén 30 éves Karinthy Színház, az ország első magánszínháza alapítója idén két előadással vendége a Városmajornak.
4. Kiemelt vendégtársulatok a Városmajorban
Minden évben két vendégszínházat hívunk meg, amellyel az adott várost és színházát, társulatát kívánjuk bemutatni. Most a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Szabadkai Népszínház 3-3 előadással érkezik hozzánk. Mindkét színháztól kiváló, izgalmas rendezésekben, népszerű illetve új produkciókat hívtunk meg. Kaposvárról Háy János és Lovasi András bítzenés színdarabja, A kéz érkezik, Tasnádi Istvántól a Finito és A Pál utcai fiúk ifjúsági előadás. Szabadkáról az Eastwicki boszorkányok, a Szomorú vasárnap és az Indul a bakterház látható.
5. Újra látható az Orlai Produkció Férfi és Nő című koncert-show-ja. A Dés László - Bereményi Géza alkotókat jegyző koncerten közreműködik: Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János, rendező Bereményi Géza.
6. A Városmajori nemek párbaja sorozatunkban A Rózsák háborúja és a békéscsabai a Kapj el! mellet kapott helyet a Mr és Mrs című előadás. Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol komédiában! Szereplők: Verebes Linda, Pindroch Csaba
7. Face to Face címmel az 55 éves jubileumát ünneplő Benkó Dixieland Band rendkívüli ünnepre készül.
8. Egy kicsit ide, egy kicsit oda címmel Bíró Eszter és Falusi Mariann ad közös koncertet. Két művész, két külön történet, kétféle megközelítés, Ami közös: a hang mélysége, az előadásmód drámai és ironikus, olykor humorba hajló átgondoltsága. Most először találkoznak a színpadon. A koncert elképzelt helyszíne egy állandóan mozgó hely, a metró.
9. Egy szoknya egy nadrág - az 50. évfordulójára készülő Molnár Dixieland Band és vendégeinek koncertje
Bemutató és ősbemutató a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
A fesztivál nagyszínpada ez évben különösen gazdag kínálattal és számos új produkcióval, ősbemutatóval, koncertekkel várja a vendégeket. Minden korosztály és műfajt kedvelő talál kedvére valót, a bőséges választékból.
Színházunk céljai között szerepel, hogy új előadásokat, ősbemutatókat hozzon létre, tartalmassá téve színházunk repertoárját. A Szabad Tér Színház működésében, stratégiájában fontos feladatnak számít, hogy az új bemutatókkal fiatal és tehetséges alkotóknak kínáljon lehetőséget. Az új téma, egy új ötlet kibontása mindig egy új közösséget, alkotói csapatot képes az alkotási láz kohéziós vonzásával összehozni.
1. Ez évben a fesztivál legnagyobb vállalkozása, ősbemutatója a Báthory Erzsébet című nagyszabású, új stílust is teremtő musical-opera lesz, amely a Margitszigeti Színpadon kerül kiállításra. A személy és téma nem csak itthon, de külföldön is ismert, sokszor újrafogalmazott legenda. A gyilkos vagy áldozat dilemmát boncolgató történet romantikus, ám krimi jellegű, sodró lendületű koncepcióban van születőben, Bagó Bertalan rendezésében, Miklós Tibor, Szomor György és Pejtsik Péter alkotók, valamint Vereckei Rita és Kiss Borcsa tervezők együttműködésében. A Kolozsvári Magyar Opera zenekara, kórusa és balettkara gondoskodnak a különleges hangzás- és látványvilágról. Címszerepben Benedekffy Katalin, további főszerepekben: Zöld Csaba, Miller Zoltán, Szemenyei János és Szomor György látható. Műfaja musical-opera, vagyis musical hangzású, dallamvilágú, erős lendületű zenei anyagról van szó, amit operai igénnyel, nagy szimfonikus zenekarral, kórussal, tánckarral állítunk színpadra.
2. Új filmzene-koncert - Nyitó esemény
A Margitszigeten többféle zenés műfaj van jelen, a hazai közönség és a külföldiek számára egyaránt élvezhető, fogyasztható programokkal. Megnyitó koncertünk június 8-án a Filharmonia 2.0 koncert, az Új Dimenzió - Szabadság, Szerelem címmel a Budafoki Dohnányi Zenekarral erre az alkalomra készül.
3. Puccini legszebb operameséje külföldi és hazai sztárokkal a Turandot,
4. valamint a Zorba táncprodukció 300 fős művészstábbal a Magyar Nemzeti Balett, a Dohnányi Zenekar és kórus közreműködésével kerül bemutatásra.
4. The Blues Brothers – koncert-show
Az új és látványos koncert-show a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra készülő előadás, amely a Szabad Tér Színház saját vállalkozásában jön létre, a blues zene szerelmesei: Serbán Attila és Feke Pál főszereplésével, szerkesztésében és ötlete alapján, Bóbis László koreográfiájával, a válogatott Blues Brothers zenekarral és hölgytánckarral. Jake és Elwood Blues, a két fehér csirkefogó, él-hal a blues zenéért. A stílusteremtő, fekete öltönyös, fekete kalapos, sötét napszemüveges testvérek elhatározzák, hogy összetrombitálják a régi bandájukat, hogy néhány fellépéssel pénzt szereznek. A dolgok itt kezdődnek és a Margitszigeten teljesednek ki. Sztárvendég: Tóth Vera.
5. Az Érinthetetlenek című új popmusical a hetvenes évek slágereivel egy amerikai maffiacsaládról szóló szellemes, fordulatos történet.
6. A Los Vivancos, a 7 testvérből álló, világhírű spanyol tánctársulat valódi kuriózuma lesz a fesztiválnak! Az Extreme Flamenco Fusion Show-ban fantasztikusan ötvözik a színpadon a klasszikus balettet és a hagyományos flamenco stílusokat, emellett különböző hangszereken zenészekként is helyt állnak.
TAO és jegyforgalom
Mint minden más színháznál, a Szabad Tér Színház működésében is nagy jelentőséggel bír a TAO-támogatás intézményesített jelenléte. Kulturális tevékenységünket, közszolgálatunkat a színházi és művészeti rendezvények, szolgáltatások széles kínálatával kívánjuk kiterjeszteni.
A fesztivál jellegét erősítve a Margitszigeten a Szent Margit-romoknál Reneszánsz délelőttöket rendezünk, a három platánfa alatt pedig Interaktív meseszínpadot tartunk a hétvégeken, amely programok ingyenesen látogathatók.
A szállodákkal közösen „Delic Art” programcsomagokat készítettünk jelentős kedvezménnyel, amelyekkel az utazó vendégeinket szólítjuk meg, fókuszba állítva Budapestet. Várjuk az országból és külföldről is a vendégeket, abban a reményben, hogy a Szabad Tér Színház is hozzá tehet a főváros jó hírének növeléséhez, a Margitszigeti Nagyszínpad majdani komplett rekonstrukcióval pedig fellendítheti a világot behálózó és az országoknak jól jövedelmező üzletágat, a kulturális turizmust.
Budapest, 2012. április 27.
Bán Teodóra
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.










